Capoeira

A capoeira Brazíliában jött létre. Eredete a XVI. századig nyúlik vissza. Főként az Afrikából behurcolt rabszolgák alakították ki, de létrejöttében a Dél- amerikai indiánoknak is szerepe volt. Így egészen érdekes elegyét alkotja az afrikai, európai és Dél- amerikai kultúráknak.

Zene

A capoeira zenéjének legjellegzetesebb eleme a berimbau, egy íjszerű ütős hangszer. Ezen kívül használnak még: atabaque (konga szerű nagyobb dob), pandeiro (csörgődob), reco-reco és ago-go. Az ének kórusból és szólóból tevődik össze. A dalok lehetnek egyszerűek, vagy összetett, több versszakos költemények portugál nyelven.

Roda

A capoeira művelésének színtere a roda (kör). A részvevők arckört formálva állnak fel, melynek központi eleme a bateria (zenekar). A körön belül zajlik a jogo (játék) két ember között. A ritmusnak megfelelően egymás mozdulataira reagálva próbálnak felülkerekedni ellenfelükön. Ahhoz, hogy ebben sikeresek legyünk, nem csak kiváló kondicionális képességekre, de ravaszságra és gyors gondolkodásra is szükségünk van.


A roda különlegességére az UNESCO is felfigyelt, és 2014-ben a világörökség részévé nyílvánította.

Mozgás

A capoeira mozgásvilága az alábbi elemekre osztható:

  • Alapmozdulatok: például az inga szerű alapmozgás, a ginga.
  • Támadások: főként köríves rúgások, egyenes rúgások, de ütések is helyet kapnak a repertoárban.
  • Védekezések: A rúgások elkerülésére szolgáló elhajlások és kézzel való blokkolások.
  • Földrevitelek és dobások: gáncsok, lábsöprések.
  • Díszítő elemek: más néven floreio-k. Szaltók, cigánykerék variációk, kéz és fejállások.

A mozdulatok variálhatósága végtelen. Ráadásul a capoeira ma is dinamikusan fejlődik, új elemeket vesz át más harcművészetekből, break táncból. Folyamatosan változik és újul, ahogy mozgásról alkotott képünk egyre szélesedik.

Mestre Poncianinho szavaival élve: „ A capoeira lehet tánc, amely harcot színlel vagy harc, amely táncot tettet.” Rajtad áll melyik oldalát ragadod meg.

Fizikai síkon fejleszti az erőt, állóképességet és hajlékonyságot.

A koordinációs képességek terén javítja az egyensúlyérzéket, kinesztézist, test és mozgástudatosságot biztosít.

A capoeira nyílt készségrendszerű mozgásforma. Ez azt jelenti, hogy a mozgónak a környezetére folyamatosan reagálnia kell. Nem előre megtanult mozgássorokat hajt végre, hanem gondolkodik, tervez, alkalmazkodik és ha kell változtat, improvizál. Ilyen módon fejleszti a kognitív képességeinket, a problémamegoldást, gyors döntéshozást.

A capoeira a másokkal való kapcsolódáson keresztül segít visszatalálni saját magunkhoz. A körben való játék, a zenélés, éneklés mind feloldja az egót és lehetővé teszi, hogy részesei legyünk egy valódi közösségnek akkor abban a pillanatban.

Ha szeretenéd kipróbálni a capoeirát
gyere el egyik workshopunkra!